A Kodály Központ kihozza a művészből a maximumot

A 10 éves Kodály Központ köszöntése

„Isten hozott! Magam is igyekeztem.”

Nehéz elkezdeni egy ilyen írást, mert a műszaki szakemberek világához képest a láthatatlan és megfoghatatlan zene képes megváltoztatni még a teret és az időt is. Ahol a száraz fából és fémből készült hegedűnek is lelke van, ott hol kezdődik egy építészeti beruházás? Az alapkőletételnél? Vagy egy álomnál? És hol ér véget? Véget ér-e egyáltalán?

Ha a tíz éves évfordulója kapcsán díjat adnának át a Kodály Központnak, és köszönetet kellene mondanom mindazoknak, akik nélkül nem jött volna létre, nem is tudom kivel kezdeném. Pécs 1811-ben regnáló püspökével, aki Bécsből hívatta Lickl György zeneszerzőt, hogy alapítson zenekart, és ezzel olyan nemzetközi kontextusba helyezte a város zenei életét, ami a mai napig meghatározó? Vagy az Európai Kulturális Főváros pályázat alapítóját, aki az európai színtéren is érvényes kulturális produktum létjogosultságát nem egy ország valódi fővárosához kötötte, így Pécs vezetői mertek fantáziát látni a cím elérésben? A Pannon Filharmonikusok muzsikusainak, akik minden erejükkel megfeszülve dolgoztak azért, hogy a méltó akusztikai környezet célja és motorja legyen a fejlődésüknek? Vagy az építészekkel, akik a természet egy alapképletéhez fordultak inspirációért, és ezzel e zene egyetemes nyelvét a legkiválóbb fizikai közegébe helyezték? Talán maguk sem tudták mit alkotnak valójában.

A Kodály Központba mindenki visszakívánkozik, aki az elmúlt tíz évben egyszer is fellépett a színpadon, vagy leült a nézőtéren. Ez az épület áldás a benne alkotóknak. Brahms biztosan mosolygott, amikor nemrég Varga Gilbert által vezényel szimfóniáját hallgatta: minden hangszín és árnyalat hallatszott azon az előadáson, amit a szerző elképzelhetett. Ezt a végeredményt nem a véletlen szülte.

Talán nem sokan tudják, de a muzsikusok munkaidejét ún. szolgálatokban mérik. A szimfonikus zene egyetemes nyelv, és a megszólaltatásához alázatra és együttműködésre van szükség: a zeneszerző, a karmester, a muzsikus, a közönség, a hangszerek és a tér egymást szolgáló részvételére. A zene az ember felett létező. Ahhoz, hogy megszólaljon, együtt és külön-külön is felül kell emelkednünk a saját hangunkon. Ez egy hatalmas összjáték.

A Kodály Központ megvalósulásának története az európai színvonalú emberi együtt gondolkodás és együttműködés története. Sok tényező közös együttállása kellett a létrejöttéhez, de hiszem, hogy – bár támogatta – nem a sors vagy a gondviselés hozta létre, és ezért nem is megismételhetetlen. Mintaprojektté válhatna minden tekintetben. De mi is az, ami példa lehet? A résztvevők igyekezete: mindenki kihozta magából a legtöbbet, csak annyi kompromisszummal, amit az anyagiak feltétlenül megkívántak.

Ha már a Kodály Központ építészeti elgondolásának alapja a Fibonacci számsor, bátorkodom számba venni, hogy mi minden vezetett, és vezethet egy olyan beruházás létrejöttéhez, amelynek a működése felülmúlja a várakozást.

 

Elsőként kellett vágy és érdem. A Pannon Filharmonikusok művészeti közössége többre vágyott, mint amiben élt. A zenekar 2003-ban kezdte megújulását, szinte egyidőben az EKF2010-es projekt elindulásával, de attól teljesen függetlenül. Egy egyetemi aulában játszott akkor, és a pécsiekben közel 150 éve élt egy igény arra, hogy legyen saját játszóhelye az együttesnek. A zenekar fejlődése erőteljes ütemben haladt, így viszonylag hamar megfogalmazódott, hogy az egyetemi aula nem alkalmas arra, hogy a célként kitűzött szakmai fejlődést, és az ezzel együtt növekvő közönségigényt kielégítse.

Másodikként kellett egy közös felismerés. Bár a zene bárhol, bármilyen fizikai környezetben, akár egy parkban is képes hatást gyakorolni, a professzionális komolyzenei előadás esetén a fizikai környezet meghatározó jelentőséggel bír mind az előadó, mind pedig a befogadó számára. A zenének számos rétege van, ami kizárólag megfelelő akusztikai környezetben képes megszólalni. A hangversenyterem nem egy nagy terem sok székkel, hanem egy, az akusztikai és előadói cél eléréséhez megtervezett épület. A nem kiművelt zeneszeretők körében jellemzően nincs hiányérzet az akusztika iránt, legfeljebb az elegáns környezetet szokták hiányolni, ami szintén fontos. Ugyanakkor a hangversenyteremnek nem az az elsődleges dolga, hogy szép legyen. Egy hangversenyterem atmoszférája és akusztikája a teljes alkotói és előadói folyamatnak minden lépésére hatással van mind pozitív, mind negatív értelemben. Az előadásnak aktív részese maga a terem, így a teljes előadói folyamatot stimulálja. Nem csak Pécsett, bárhol a világban. A jelentősége tehát felbecsülhetetlen. A Pannon Filharmonikusok a saját fejlődési igényéből fogalmazta meg annakidején, hogy a megfelelő akusztikai környezet elengedhetetlen számára.

Harmadikként kellett szándék és vízió. A városvezetés szándéka a zenekar fejlődésének támogatása volt. Az EKF2010 egy olyan városfejlesztési víziót vázolt fel, amelynek alapja a kulturális ipari fejlődés. Az ebben látott potenciál, és az ezzel összefüggésben benyújtott pályázat közelebb hozta a zenekar szakmai jövőképének megvalósítását. 2006-ra, a beruházásokról való döntésre a zenekarnak arra a fejlődési pontra kellett jutnia, hogy bizonyítsa, hogy a hangversenyteremre szükség van. Az EKF2010 és a hangversenyterem katalizátora lett a zenekar fejlődésének. Szinte emberfeletti tempóban zajlott a szakmai és menedzsment munka azokban az években. Maga a beruházás felmerülésének a lehetősége is olyan megtermékenyítő erőként hatott a művészeti munkára, amelyre minden zeneművészeti szervezetnek szüksége lenne.

 

Negyedikként kellett lehetőség és tudás. Az EKF2010 beruházási volumene mentén végül felmerülhetett egy nemzetközi pályázaton elnyert, zöldmezős beruházású hangversenyterem felépítésének a lehetősége, méghogyha feszes költségvetéssel is. A terem megvalósulása olyan szakmai távlatokat nyitott, melyek mind a mai napig új lehetőségeket rejtenek magukban. Nagyságrendekkel kellett színvonalat emelni az együttes munkájában, hogy mire felépül a terem, felérjünk a nemzetközi és rezidensi szerepköri igényekhez. Pécsnek hagyományosan nagyon erős a kulturális közélete, amely azokban az években különösen aktív volt. Abban azonban, hogy a kulturális víziókból hogyan lehet projektet generálni, és azt hogyan kell végig menedzselni, mind a mai napig kevés a tudás, nem csak Pécsett, országosan. A zenekar és az EKF2010 céljainak összeillesztésében nagy szerepe volt az EKF2010 pályázat szakembereinek. Takács József, Patartics Zorán vagy Szokolai Zsolt nevét mindenképpen fontos megemlíteni ebben a példátlan közös munkában.

 

Ötödikként kellett minta. Magyarországon egyedül a Müpa épült kifejezetten hangversenyteremnek, ahol a Pannon Filharmonikusok az első naptól játszott. Kiváló szakmai kapcsolatot ápoltunk és ápolunk a vezetéssel, és gyorsan a magyar zenei élet ügyévé vált a Kodály Központ építése.  Zoboki Gábor tervezőnek, Kiss Imre akkori vezérigazgatónak, Csonka András igazgatóhelyettesnek hatalmas szerepe volt abban, hogy a Müpa a Kodály Központ megvalósítói számára példát mutasson. Szakmai véleményeket, tanácsokat, mintákat adtak, amik hozzájárultak ahhoz a végeredményhez, ami ma áll. A Kodály Központ minősége, a benne létrejövő produkciók és a Pannon Filharmonikusok színvonala a mai napig számos kiváló együttműködést eredményez a Müpával. Káel Csaba, a Müpa jelenlegi vezérigazgatója partnerként tekint ránk. Fontos megemlíteni, hogy sajnos a Kodály Központ elkészülte óta eltelt tíz évben sem épült új hangversenyterem az országban, pedig hazánk zenekultúrája megérdemelné a megfelelő akusztikai környezet adta lehetőségek kiaknázását.

Hatodikként kellettek azok az építész tervezők, akik nem csak anyagban és formában, hanem a terem lelkében is gondolkodtak. Meggyőződésem, hogy a Kodály Központ nem lenne akkora hatással a benne dolgozó művészekre és a közönségre, ha a tervezésének az alapja nem a Fibonacci számsor lenne. De nem a számok miatt. Az építészek ugyanis a fülből indultak ki. A zene befogadásának egyetemes emberi adottságából, ami egyben a természet és a művészet alapvető belső arányait is leírja. Akár egy zene esetén a fő motívum, amire egy egész szimfónia épül. Keller Ferenc és az Építész Stúdió tagja, Hőnich Richárd, Fialovszky Tamás és Sólyom Benedek Maxim Vengerov hegedűművész szavaival élve valóban egy építészeti Stradivarit hoztak létre Pécsett. Az az alkotói munka, amibe tisztelettel bevontak engem, a legbecsületesebb munka volt. Amit ez a csapat megvalósított, az az építészeti formavilág alázatos, de autonóm és intelligens szolgálatba állítása a zene és zeneművészek számára. A mai napig kalapot emelek előttük. Emberi és szakmai helytállásban és nyitottságban példamutatóak voltak számomra. Az alkotói energiájukat a legnagyobb zeneszerzőkhöz hasonlóan tudták a cél érdekében mozgósítani, és megérteni abból, hogy mi a fontos.

 

József Attila után szabadon: a hetedik te magad légy. És végül, de talán nem utolsósorban kellettem én. A bécsi zeneakadémiai éveim, amelyek során többszáz koncertet ültem és játszottam végig hangversenytermi környezetben. Mélyen belémivódott az a hangzás, amely elérhető egy szimfonikus zenekarok számára kialakított akusztikai térben. Elképesztő energiát fektettem bele abba, hogy a művészeti szempontokat erőteljesen belobbizzam a tervkészítési és kivitelezési folyamatba, megküzdöttem azért, hogy a művészek hangja legyen ott az építészeti programleírásnál a pályázati kiírás során. Azonban mindehhez meg kellett tanulnom építészül. Leckéket vettem, hogy el tudjam olvasni a terveket, és rengeteg egyeztetésen fordítottam le a saját szakmám igényeit az építészek nyelvére. Barátok, szakemberek, a zenekar művészei is a segítségemre voltak ebben. A kivitelezés során rámutattam azokra a pontokra, amelyek feltétlenül fontosak a végeredmény szempontjából, hogy ne épp azon próbáljanak spórolni a beruházók. Nem engedhettük meg, hogy csak az építészek és kivitelezők lelkiismeretre legyen bízva a siker, azonban ehhez az kellett, hogy felkészült legyek. Fel kellett nőnöm a feladathoz, és meg kellett tanulnom megfogalmazni, hogy mire van szükségünk, mitől jó egy hangversenyterem.

 

Abban, hogy a Pannon Filharmonikusok továbbra is a város kulturális iparának egyik alappillére, nagy szerepe van a Kodály Központnak. A terem maga egy szereplője a muzsikálásnak, és a Kodály Központra lehet számítani. Társunkká vált. Általa helyreállt ennek az egyetemes műfajnak az a rendje, mely szerint az akusztikai tér dinamikus alakítója az előadásnak. A komolyzenészek előadása nagyon intellektuális folyamat. A művész mindig keresi a zenei karakter kibontásának legtökéletesebb módját. Nem mindegy, hogy hol játszunk Bartókot vagy Mozartot, és az sem, hogy kivel. A terem akusztikai hatásával is számolunk, és vannak olyan intim, törékeny, finom árnyalatok – akár egy színházi drámában – amelyek nem adhatók elő máshol a maguk teljességében. Varga Gilbert, Eötvös Péter, Maxim Vengerov nem játszik bárhol, és velünk sem játszana a Kodály Központ nélkül. Együtt vagyunk erősek.

A Kodály Központ épp azt teszi velünk, ami a létrejöttét támogatta: kihozza a művészből a maximumot. A magyar építészet, zenekultúra és a közönség ennek csak nyertese lehet.

Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója

2020.

Részlet Tutervai Mátyás felkérésére a Magyar Építész Kamara Közlönye számára írt írásból.

 

KODÁLY ’10

Az épület tervezői – Keller Ferenc, Fialovszky Tamás, Hőnich Richárd és Sólyom Benedek – a tervezés pillanatában a művészetek „aranyarányát” hívták alapul munkájukhoz. Az épület a fibonacci számsor által kijelölt arányokat szem előtt tartva madártávlatból csigaformát mutat, melynek védett közepén bújik meg a közel ezerfős hangversenyterem. Az épület fehér mészkő burkolata szintén a csigaházak héját idézi a szemlélő elé, a főbejárathoz vezető hosszú ablaksorral betekintést nyújtva és egyben kíváncsiságot keltve a közeledő látogatóban.

Az épület belsőépítészeti megoldásait két pécsi tervezőnek, Rádóczy Lászlónak és Tolnai Zoltánnak köszönhetjük, a nagyterem akusztikai kiválóságában Arató Éva akusztikusnak vannak elévülhetetlen érdemei.

Vezető építész tervezők:

Fialovszky Tamás

Hőnich Richárd DLA

Keller Ferenc

Sólyom Benedek DLA

Építészstúdió Kft.

Belsőépítészet:

Rádóczy László-Tolnai Zoltán tervezőpáros

Az év belsőépítésze-2010 díj

Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata

Akusztikus:

Arató Éva Pro Silentio-díjas és Békésy György-díjas akusztikus szakértő

Anders Christian Gade

A Kodály Központ díjai, elismerései:

Design Award 2011

Média Építészeti Díja 2011

Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton II. díj és Külön Díj

Pro Communitate Díj (Építészstúdió Kft. Építészei)

FIABCI Prix d’Excellence Nívódíj II. helyezet

Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége

(ÉVOSZ) Építőipari Nívódíja

Az év belsőépítésze Díj 2010

Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata

Rádóczy László-Tolnai Zsolt szerzőpáros részére

Az épület díjai (Építész Stúdió):

2010. Pro Communitate Díj, Pécs EKF 2010

2011. hg.hu Design Award 2011, I. díj

2011. Média Építészeti Díja 2011, közönségdíj

2011. FIABCI Prix d’Exellance Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj 2. hely

2012. FIABCI Prix d’Exellance Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj 2. hely

 

“Welcome! I came well myself.”

KODÁLY CENTRE BRINGS OUT THE BEST IN US, PERFORMERS.

It is quite a challenge to put pen to paper to write an article like this, as the power of music to change even space and time is far from the world of engineers. How can a building project fit into a dimension, where violins made of dry wood and metal are actually endowed with a soul?  Does the project start when the cornerstone is laid or when somebody first dreamed of it? And where does it end? Does it ever end at all? If the Kodály Centre were to be awarded a prize with regards to its 10^th anniversary, and I were to give credit to all those who were absolutely essential in its creation process, I would not know who to mention first. Perhaps the bishop who was ruling over the diocese of Pécs in 1811, who invited the composer Hans-Georg Lickl from Vienna to establish an orchestra and, by doing so, put the city’s music life into to an international setting, which is momentous to this day? Or maybe those who conceived the idea of the European Capital of Culture?  They did not connect the legitimacy of cultural products valid in a European context to the actual capital city of a member state, so Pécs could also entertain the hope to be considered for this honour. Or the musicians of the Pannon Philharmonic who have been exerting themselves tirelessly in order that this extraordinary acoustic environment should become the goal and driving force of their progress? Or rather the architects, who turned to a basic principle of nature for their inspiration and with that, they placed music’s universal language into a most outstanding physical context? Indeed, they might not have known themselves what sublime creation they designed.

 

Photo by Róbert Bublik Róbert

Everyone who has taken to the stage or sat among the audience of the Kodály Centre in the past decade longs to return here. This building is a blessing for all those who work in it. Brahms must have been smiling while he was listening to his symphony being conducted by Gilbert Varga: all colours and shades of the tones that its composer might have intended could be clearly perceived. This effect was certainly no coincidence.

It is no widely-known fact that the working hours of musicians are measured in so-called ‘services’. Symphonic music is a universal language, which requires humility and cooperation, the active participation of the composer, the conductor, the musicians, the audience, the instruments, and the space in mutual service to one another. Music exists above us, people. In order to hear it, each of us must surpass our own individual sound. It is collaboration on the highest level.

The history of the Kodály Centre is the story of European-level cooperation venture and joint thinking. The fortunate constellation of several factors was necessary for it to come to life, and I do believe that it was not actually created – but certainly aided – by Providence, so it is not unrepeatable. It could turn into a best practice example in all respects. But what exactly about it could serve as an example? The hard work of all contributors: all of them did their very best with only the most necessary compromises that financial restraints forced upon them.

If the foundation of the architectural principle of the Kodály Centre was the Fibonacci Sequence, I take the liberty to enumerate all the contributions that led and can lead to the materialisation of a project that exceeds all expectations.

 

Cornerstone ceremony 25 August, 2009

Photo by Róbert Bublik

 

First, desire and merit. The artistic community of the Pannon Philharmonic longed for more than what they had. The orchestra’s renaissance began in 2003, almost at the same time as the birth of the EKF2010 project, but quite independently from it. The ensemble would give its concerts in a university’s assembly hall, while the residents of Pécs had wished for the orchestra to have their own place to rehearse and to perform for nearly 150 years. The ensemble made quick-paced progress, so it soon became clear that the university’s assembly room was fit neither to meet the set professional goals nor to fulfil the simultaneously increasing audience demand.

Second, shared recognition. Although music has the power to touch people’s hearts and minds in any physical environment (even in a park), professional classical music concerts are greatly affected by the actual environment from both the performer’s and the audience’s perspective. Music has several layers that can exert their effect, indeed, be heard, only in the right acoustic setting. A concert hall is not a large room with many seats but a building designed to achieve specific acoustic and performance purposes. Non-connoisseurs normally do not criticise the acoustics but regret the absence of an exquisite environment, which is also crucial. Yet, the primary function of a concert hall is not beauty. The atmosphere and acoustics of a concert hall have an impact on each step of the complete creative and performance process in both a good and bad sense.  The hall itself is an active participant in the performance and stimulates the entire production. Not only in Pécs but everywhere in the world. Its significance is, therefore, invaluable. The Pannon Philharmonic articulated the need that an adequate acoustic setting was absolutely essential for their professional development.

Third, a will and a vision. The local authorities had a strong intention to enhance the development of the orchestra. The EKF2010 project outlined a development vision that was based on the progress of the cultural industry. Its supposed potential and the project plan submitted for it brought closer the materialisation of the professional vision of the orchestra. By 2006, when the decision regarding the building project was to be made, the orchestra had needed to reach a development stage where they could demonstrate that the concert hall was an absolute necessity. The EKF2010 project and the concert hall functioned as catalysts for the ensemble’s professional advancement. Music-related and management-related work proceeded at a miraculous pace in those years. Already the possibility of a potential construction had an enormously fertile effect on the artistic endeavours, which all music groups would need.

Photo by László Körte Körtvélyesi

Fourth, the opportunity and the know-how. Thanks to large scale investment possibilities lying in EKF2010 and owing to a victorious international tender, the opportunity finally arose for the greenfield construction of a concert hall, even with quite a strict budget. A new concert hall opened up prospects that have a great wealth of potentials in store for us right to this day. The professional standards of the orchestra had to step up several levels so that by the time the hall was completed, we would meet the requirements of its future international standing and of its role as a resident orchestra. Traditionally, Pécs has a very active cultural scene which was exceptionally dynamic in those years. Still, there is little experience and know-how not only in Pécs but also nationwide about how a cultural vision could be turned into a project and how that project can be managed right to completion. The experts of EKF2010 programme played a major role in harmonising the orchestra’s goals with those of the EKF2010 project. In particular, József Takács, Zorán Patartics or Zsolt Szokolai contributed significantly to this singular joint venture.

Photo by László Körte Körtvélyesi

Fifth, a role model. In Hungary, the Palace of Arts (Müpa) was the only building that was constructed with the sole purpose of a concert hall. The Pannon Philharmonic had been performing on its stage from the very beginning. We had had an excellent relationship with its management, and the construction of the Kodály Centre soon became a common cause of Hungarian music life. Müpa’s architect Gábor Zoboki, its late Managing Director, Imre Kiss and András Csonka, Deputy General Manager, played an immense role in Müpa’s acting as a role model for the Kodály Centre. They contributed to the final result we know today with expert opinions, suggestions, and models. The quality of the Kodály Centre, the brilliance of the productions taking place in it as well as the excellence of the Pannon Philharmonic brings about many outstanding joint projects with Müpa. Its current CEO, Csaba Káel considers us partners. It is important to note that unfortunately, in the past decade – since the construction of the Kodály Centre -, no new concert hall has been built in Hungary, even though the country’s music culture would certainly deserve to be given an opportunity for more appropriate acoustic settings.

Sixth, we needed those designer architects who would not exclusively think in material and form but would also consider the soul of the hall. I am convinced that the Kodály Centre would not have this immense impact either on the performers or the audience if the basic principle of the design were not the Fibonacci Sequence. Not because of the numbers, however. The initial idea of the architects was the shape of the ear, the image of the universal human capacity to hear music, which also describes the basic internal proportions of nature and the arts. This basic principle is similar to the main theme of a symphony. As the violinist Maxim Vengerov put it, Ferenc Keller and the architects of Építész Stúdió, Richárd Hőnich, Tamás Fialovszky and Benedek Sólyom constructed “an architectural Stradivarius” in Pécs. The creative process, which I also had the honour to be part of, was most respectable. This team managed to produce an architectural world that serves music and musicians with humility but also with autonomy and intelligence. I lift my hat to them to this day. Their professionality and open-mindedness are exemplary qualities in my eyes. Similarly to the greatest composers, they could mobilise their creative energy for the ultimate goal and could understand the essence of it.

 The designers of Kodály Centre: Ferenc Keller, Tamás Fialovszky,  Richárd Hőnich and Benedek Sólyom

Photo by Róbert Bublik

 

To quote the Hungarian poet, Attila József, you yourself must be the seventh. Last but not least, I, myself, also had to contribute to the materialisation of the project. During my university years in Vienna, I attended and played hundreds of concerts in marvellous halls. The timbre which can be achieved in a space dedicated to symphony orchestras is deeply instilled in me. I made tremendous efforts to integrate artistic aspects into the design and the construction processes. I fought hard that the musicians could make themselves heard in the description of the architectural programme as part of the project proposal. For all this, however, I had to learn the language of architects. I took lessons to be able to interpret the plans, and I translated the needs of my musical profession to the language of architecture during our countless negotiation meetings. My friends, many experts, the members of the orchestra were of massive help to me. During the actual construction period, I pointed out the details that were vital from the perspective of the final outcome, so that it would not occur to the investors to save money in these essentials. It was no option for us that the success of the project would weigh on the conscience of the architects and contractors, but for that, I had to be well-informed. I had to rise to the challenge, and I had to learn to articulate what we needed and what made a good concert hall.

 

1 December, 2010 Opening concert. Piano soloist: Jenő Jandó, conducted by András Vass

Photo by Róbert Bublik

 

The Kodály Centre plays a central role in making Pannon Philharmonic a permanent cornerstone of the city’s cultural industry. Spaces are partners in the music-making process, and the Kodály Center is certainly a reliable partner. It has become a colleague. Through it, order in this universal genre has been restored: now the acoustic space is a dynamic co-creator of the performance.  Classical music productions are highly intellectual processes. Performers keep searching for a perfect way to develop musical characters. It does very much matter where and with whom we play Bartók or Mozart. We must also count on the acoustic effect of the hall, and there are some intimate, fragile and subtle nuances  – similarly to a stage play – that cannot be complete anywhere else. Gilbert Varga, Péter Eötvös, Maxim Vengerov would not play everywhere, neither would they come to us without the Kodály Centre. Because it is together that we are strong.

The Kodály Centre does to us what was the driving force of its conception: it brings out the best in performers. Architecture, the music scene and the audience can only benefit from it.

Zsolt Horváth, Director of the Pannon Philharmonic

2020.

Excerpt from the article written upon the request of Mátyás Tutervai for the Gazette of the Chamber of Hungarian Architects

 

Photo by Róbert Bublik

 

 

KODÁLY ’10

The designers of the building – Ferenc Keller, Tamás Fialovszky,  Richárd Hőnich and  Benedek Sólyom – used the golden ratio as the basic principle of their work. From a bird’s eye view, the building forms a snail shell, taking into account the proportions marked by the Fibonacci Sequence. A concert hall with the seating capacity of nearly 1000 nests in the middle of it.  The white limestone casing of the building also evokes snail shells. With the long line of windows, it simultaneously provides a view and arouses curiosity in the approaching visitors.

The interior of the building was planned by two Pécs-based designers, László Rádóczy and Zsolt Tolnai, while the acoustic consultant Éva Arató can take pride in the acoustic excellence of the concert hall.

 

Awards and recognitions of the Kodály Centre:

Design Award 2011

Architecture Prize of the Media 2011

2nd place and Special Prize  of the Hungarian Real Estate Development Award

Pro Communitate Award (architects of Építészstúdió Ltd)

FIABCI Prix d’Excellence Award – 2nd place

Award of Excellence of the National Federation of Hungarian Building Contractors (ÉVOSZ)

 

Interior Designer of the Year Award 2010

by Chamber of Hungarian Architects – Interior Design Division

to the designers László Rádóczy – Zsolt Tolnai

 

Accolades awarded to the building (Építész Stúdió):

2010. Pro Communitate Award, Pécs EKF 2010

2011. hg.hu Design Award 2011, 1st prize

2011. Architecture Prize of the Media 2011 – Audience Award

2011. FIABCI Prix d’Exellance Hungarian Real Estate Development Award of Excellence, 2nd place

2012. FIABCI Prix d’Exellance International Real Estate Development Award of Excellence, 2nd place